Nemsokára zárjátok a ovikban/iskolában, vagy a saját foglalkozásaitokon a tanévet és kezdődik a VAKÁCIÓ!!! Miről is szólhatna másról a gyerekek számára ez az időszak, mint a szabadidőről, rengeteg izgalmas programról, és persze a táborokról. Egy jól sikerült nyári tábor annyi mindent adhat a gyermekeknek, a remek programokon túl, akár eszmei értékeket is, amikből aztán a résztvevők évekig építkezhetnek!
Érdekes, hogy a szabadsággal átitatott, de azért mégis keretek között zajló időtöltés milyen másfajta kihívások elé állítja a gyermekeket. Olyan szituációkat is meg tudnak élni egy felügyelt és biztonságos közegben, amik aztán tapasztalatokat adnak számukra, a felnőtt életben is , a hasonló megoldási stratégiákat igénylő problémakörökhöz.
Szakemberek több okot is ki szoktak emelni, hogy miért jó közeg a gyermek személyiségfejldődése szempontjából az, ha a szülői felügyelet alól kikerülve egy kicsit önállóbb terepen is kipróbálhatja magát, de a közösségépítés jótékony hatása mindig az elsők között szerepel. És bár egy tábor esetében a kialakult csoportoknak nincs ideje úgy fejlődni, mint egy évek munkájával felépített, intézményes keretek között létrejött óvodai vagy iskolai csoportnak, de egy jó vezető kezei alatt, ilyen rövid időszak is sok szépet tud adni és az egyén ereje egy jó közösségben megerősödik.
Vezetőként érdemes figyelni rá, hogy nagy hangsúlyt fektessetek a közösségépítésre, mert számos jótékony hatása van nem csak csoport szinten, de az egyén szintjén is. Hiszen bizalmi kapcsolatok alakulhatnak ki más felnőttekkel és a kortársakkal is. Megtapasztalhatják a gyerekek, hogy milyen, ha ki tudnak állni magukért. Az önállóság mezején saját magának kell intéznie a kis dolgait, talán életében először, de mégis egy olyan környezetben, ami nem hagyja magára. Így aztán kellő magabiztosságot szerezve alakulhat a saját identitása. Tágítja a saját határait, kiléphet a komfortzónájából. Azokról a területekről nem is beszélve, amik egy ilyen csoportos helyzetben szinte maguktól fejlődnek: a nyelvi kifejezőképesség, a kooperációs készségek és az empátia.
A Testmandalák közösségépítő ereje!
Bár a jóga kapcsán főként az egyénre és a saját önismereti útra szoktunk gondolni, de érdemes itt is kicsit kitekinteni és fókuszba helyezni a közösség szerepét is. A méltán sokat használt csoportos játékokon túl, helyezzük most előtérbe a testi kontaktus és az érintés felszabadító erejét. Így juthatunk el az úgynevezett testmandalák irányába, melyek a közösen, csoportosan végzett jógagyakorlatokat, testhelyzeteket, ászanákat jelentik.
Alapvetően a mandalákat a jógában, a hinduizmusban és a buddhizmusban vizuális eszközként használják a meditáció során. A mandala egy szanszkrit kifejezés, ami „lényeget” vagy „kört” jelent. Ez a körkörös kialakítás az univerzumot és az univerzális energiát, a világegyetem különböző aspektusait közvetítik, Buddha elméjének absztrakt kialakításának is gondolják. Tehát külső és belső jelentése is van: egy vizuális ábrázolás, valamint a meditáció útmutatója is lehet, a kintről befelé való haladás megmutatja az utat a szenvedésből a boldogságba. A különböző típusú mandaláknak más-más célja lehet, így megkülönböztethetünk tanító, gyógyító és homok mandalákat, de ezeken a fő típusokon felül is létezik még számos (pl.: szerelem, bőség, energia, virág, szeretet, boldogság, egészség, szerencsehozó). Vannak gyakori szimbólumok is, melyek mind-mind más jelentéssel bírnak. Például a háromszög a tudásra való törekvést, a cselekvést és az energiát képviseli, míg a lótuszvirág szimmetrikus képe az egyensúlyt, valamint a lelki ébredést és megvilágosodást is jelenti. Fontos jelentése van a színeknek is, érdemes akár ezeknek a szimbolikájába is belekukkantani !
Önmagában már csak a mandalakészítés is segít ellazulni, lenyugodni, elmélyülni, az elme lecsendesül, így ezáltal könnyebb a kitűzött célt elérni, a létrehozása is egyfajta meditáció. Simán tudtok készíteni mandalákat az évszakra jellemző termésekből, virágokból, akár óriás méretben is, kültérre és bentre is a gyerekekkel:)
Ha pedig egy csoporttal együtt alkotjátok meg a mandalákat, akkor annak igazán nagy közösségépítő ereje lesz! A testmandalák, az emberi mandala póz, a csoportos jóga testhelyzetek sorozatának egyike, amelyben jellemzően mindenki körben ül vagy fekszik úgy, hogy a lábak és/vagy kezek összeérnek.
Felülről nézve a testtartás pedig egy mandalára emlékeztet. A testi kontaktusnak minden életkorban kiemelt szerepe van, így ha kellő gondossággal tervezzük meg a mozdulatsorokat, hogy az minden gyerkőc számára komfortos legyen, úgy ennek ereje is minden bizonnyal pozitívan hat mind a csoportra, mind pedig az egyénre.
Ezekből állítottunk össze nektek most 10+1 darabot képpel és leírással együtt, ezt a jegyzetet le is tudjátok tölteni!
Itt megnézhettek nagyon jó kis bemutatót is a különböző testmandalákról, amiből szintén láthatjátok, hogy milyen fantasztikus ereje van, amikor közösen, együtt mozdul és lélegzik egy csoport:)
Szóval táborra és testmandalákra fel, higgyétek el, a gyerekek imádni fogják, mi pedig szívesen fogadjuk tőletek a fotókat! 😊
Felhasznált források: