Ettől a hónaptól kezdve már 12 havi tartalmat érsz el a 4 havi helyett a Klubban, úgyhogy tudsz keresgélni a korábbi tartalmak között is, amiket szintén fel tudsz használni a gyerekekkel:) Van bőven miből szemezgetni, de most lássuk is mikkel készültünk Februárban!
Az önszeretet fontossága megkérdőjelezhetetlen. Egyaránt jó hatással van a mentális egészségre, a testi-lelki jóllétre, sőt még a kapcsolatok minőségére is, szóval az egész életünkre!
Felnőttként komoly feladatunk, hogy a gyermekeket is hozzásegítsük ahhoz a felismeréshez, hogy elfogadják és szerethetőnek tartsák magukat. Ennek a tudatos jelenlétnek a segítségével és gyakorlásával – amihez például a jóga és a mindfulness is hozzásegít – olyan önkontrollt alakíthatnak ki bennük, amiben képessé válnak a saját érzelmeik irányítására is. Ez az önismeret erősítheti az önbizalmat és az önelfogadást is.
Nem könnyű út ez, mert az önmagunkról alkotott képet nagyban befolyásolják a külső tényezők. A másoktól kapott visszajelzések, a környezet hozzánk való viszonyulásai belsővé válnak. Az énképünk része lesz az, hogy mit gondolnak rólunk mások. Nehéz megfordítani és belülről indítani ezt a folyamatot és azt alapnak tekinteni, amit én saját magam észlelek belülről. Komolyan venni és bátran támaszkodni az önmagunkkal kapcsolatos ismereteinkre, a képességeinkről és külső-belső tulajdonságaikról való meggyőződéseinkre. Ezekhez a meggyőződéseinkhez érzelmek is társulnak és ezek összessége fogja alkotni az önértékelésünket. Tehát bizonyos dolgokhoz pozitív, de másokhoz meg negatív érzelmek is társulhatnak.
“Pozitív énképpel akkor rendelkezünk, ha negatív és pozitív adottságainkat tekintve összességében elégedettek vagyunk magunkkal.”
Így a Valentin nap közeledtével fontos, hogy ne csak a másokhoz fűződő viszonyainkat és szeretetünket hangsúlyozzuk, hanem fordítsunk kellő figyelmet arra a személyre, akivel egész életünket leéljük. Önmagunkra. Az önszeretet még nem jelenti azt, hogy az önismeretünk is megfelelő, de fontos lépcsőfok ezen az úton, amin érdemes a gyerekeket is elindítanunk.
Februári tartalmaink mind ezt a folyamatot segítik majd, ismerkedj meg velük:
- Az óratervek között 2 teljes és nagyon tartalmas óratervet találsz ebben a témakörben, de még egy Óriás Szívplakátot is:)
- A játékcsomagban az óriás szívplakáthoz tartozó jógakártyákat a pozitív megerősítésekkel Kulcskártyák formájában is elkészíthetitek!
- A Meglepiben a gyerekek ” tükörbe ” néznek majd, és elkezdik tudatosítani, hogy miket szeretnek Önmagukban
- Ha pedig farsangi témára vágysz még, megtalálod a tavalyi farsangos álarcainkat, óraterveinket, versünket a Klub felületén, csak görgess pl. az Óratervek aljára, és tegyél ugyanígy a többi tartalomnál is!
- Továbbra is megköszönjük, ha a Zárt Facebook Csoportunkba tesztek fel élménybeszámolót arról, hogyan tetszett a gyerekeknek amikkel készültünk:)
Hajrááá, ismerkedj meg az új tartalmakkal!