Most igazából nem is kifejezett óraterveket kaptok tőlünk, hanem kb. 15 preces GYAKORLATSOROKAT!
Ezeket a rövid, mini gyakorlatsorokat azért alkottuk meg, hogy legyen a tarsolyotokban olyan könnyen előkapható és viszonylag rövid időtartam alatt megvalósítható ászana sorozat, amelyet most tematikusan a szorongás- és feszültségoldásra is alkalmazhattok. Ezen felül pedig kicsit rá szerettünk volna mutatni, hogy egy-egy testhelyzetet, hogyan tudtok teljesen „kiaknázni”, továbbfűzni.
Azért a jegyzetben találtok még érdekességeket ezen kívül is, például az ászanák hatásairól leírást, de tettünk bele mini történetet is a gyakorlatsorokhoz, ha a gyerekek szívesebben végeznék mesésen:) Kipróbálhatod majd mind a két verziót!
Extraként most videóra is felvettük a két gyakorlatsort, magyarázással együtt:) Ovisoknak és Kisiskolásoknak külön-külön van meg minden!
A gyakorlatsorokat innen tudod letölteni!
A videókat alatta találod:)